Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek

    Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve felhasználója kíván lenni Webruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeinket. Kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal.

    A jelen ÁSZF 2018.05.22-től érvényes Eladó és Vásárló közötti összes gazdasági kapcsolat tekintetében (a Honlapon történő rendelésre és vásárlásra) és visszavonásig érvényes. Ettől eltérő feltételeket csak Vásárló és Eladó közös akaratával írásban lehet kikötni. Vásárló a Honlapon történő vásárlással és rendeléssel az itt elolvasott feltételeket feltétel nélkül elfogadja. Vásárló tudomásul veszi, hogy a végrehajtott megrendelés következményeként a megrendelt termékre közötte és az Eladó között adás-vételi ill. szállítási szerződés jön létre.

    A Webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

    A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

    • Üzemeltetői adatok ismertetése
    • Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása
    • Rendelési információk ismertetése
    • A megrendelések feldolgozásával kapcsolatos információk
    • A megrendelés lépéseinek bemutatása
    • A megrendelt termék házhozszállítási díjának fizetésének ismertetése
    • Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan
    • Az elállási jog ismertetése
    • Az elállási jog gyakorlásának menetéről szóló tájékoztató
    • Adatkezelési információk

    Üzemeltetői adatok

    Cégnév: Ruskal-Klemm Csilla EV

    Székhely: 1142 Budapest, Gyetva utca 4.

    Adószám: 66417156-1-42

    Cégjegyzék szám: 34843491

    Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: Budapest Főváros kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala

    Szerződés nyelve: Magyar

    Elektronikus elérhetőség: csilla@kortalanul.hu

    Telefonos elérhetőség: 06303398188

    Postai elérhetőség: 1142 Budapest, Gyetva utca 4.

    Megvásárolható termékek köre

    A megjelenített termékek kizárólag on-line, házhoz szállítással rendelhetőek meg.

    Webáruházunk étrendkiegészítőket, közérzet javító termékeket, kozmetikumokat, ajándéktárgyakat, tanfolyamokat forgalmaz.

    A webáruházban értékesített termékek eredete igazolt, a forgalmazott étrendkiegészítők hatósági engedéllyel rendelkező nagykereskedőktől származnak, lejárati idejük nem rövidebb, mint 3 hónap.

    A termékeknél megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt ÁFA-át, azonban a házhoz szállítás díját nem. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

    Rendelési információk

    A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges, amennyiben szeretné, legközelebbi vásárlás alkalmával mindössze a kosár tartalmát összeállítani, praktikus lehet a regisztráció elvégzése.

    A megrendelések feldolgozása

    A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 8-16 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Ügyfélszolgálatunk minden esetben visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. Általános teljesítési határidő, 10 munkanap.

    A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek. Webáruházunk nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor! Részteljesítéskor vagy nem teljesítéskor a termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére.

    A megrendelés menete

    1. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „kosárba rakom” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi.
    2. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, folytassa a vásárlást. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, A „kosár megtekintés” gombra kattintva megtalálja a vásárlás során a kosárba helyezett termékeket, valamint a számla végösszegét .
    3. Ha megfelelőnek tartja a kosárban elhelyezett termékek mennyiségét, leellenőrizte a végösszeget, és úgy döntött, hogy meg szeretné vásárolni őket, akkor egyszerűen kattintson a “Tovább a pénztár” gombra. Ezután adja meg a vásárláshoz szükséges adatait számlázási és szállítási adatok.
    4. A következő lépésben válassza ki az Önnek megfelelő szállítási módot (DPD futárszolgálat vagy Postai szállítás), valamint fizetési módot (bankkártyás fizetés, banki átutalás).
    5. Ha egyetért a megrendelés tartalmával, akkor a megrendelés elküldéséhez kattintson a „Megrendelés” gombra.
    6. E-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap.

    A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének módja

    A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

    Házhoz szállítás, információk

    Webáruházunk megrendeléseit a DPD Futárszolgálat és a Posta teljesíti.

    A csomagokat a DPD futárszolgálat kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban. Amennyiben ebben időszakban nem tartózkodik otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetősége) munkahelyi címet megadni. A futárszolgálat kétszeri kézbesítést kísérel meg, az át nem vett csomagok szállítási költségét a megrendelőre terheljük!

    Házhoz szállítás díjszabása

    Postai szállítás esetén: 0-0,2 kg között 550 Ft; 0,21 – 3 kg között 1.190 Ft; 3,1 – 10 kg között 1.390 Ft

    DPD Futárszolgálattal történő szállítás esetén: 0-0,2 kg között 1.380 Ft, 0,21 – 3 kg között 1.380 Ft; 3,1 – 10 kg között 1.650 Ft.

    30.000 Ft feletti rendelés esetén a házhozszállítás ingyenes.

    Elállás joga

    A megrendelő a szerződéstől 14 napon belül indokolás nélkül elállhat. A megrendelő az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. Az eladó köteles a megrendelő által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb a termék visszaérkezését követő 30 napon belül visszatéríteni. A megrendelő az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül köteles visszaküldeni, a terméket eladónak.

    FigyelemElállás esetén a már kézbesített árut (így különösen gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású terméket, étrend-kiegészítőt vagy kozmetikumot) csak bontatlan csomagolásban veszük vissza. Egyéb termékek esetén csak kipróbálás előtt élhet az elállás jogával.

    A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket. A megrendelőt ezen felül egyéb költség nem terheli. Az eladó azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. Ha az elállási jog alapján visszaszállított áru nincs kifogástalan, újra eladható állapotban, akkor a megrendelő kártérítésre kötelezett, amennyiben az áru állapotának romlását, tönkremenését, vagy visszaadásának másmilyen ellehetetlenülését szándékosan vagy hanyagságból idézte elő.

    Amennyiben a termékről felbontás során a kézbesítést végző személy (futár) jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, az értékesítés törlését azonnal biztosítjuk. Bármilyen nemű sérülést, tartalomhiányt a küldemény kézbesítése során az átadó-átvevő közötti tényállási jegyzőkönyvnek kell tartalmaznia! Utólagos tartalomhiányért, esetleg sérülésért felelősséget vállalni nem tudunk!
    Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 17/1999. Kormányrendelet szövegét letöltheti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjáról.
    Elállási nyilatkozatát alábbi címre és e-mail címünkre küldheti. Erre a címre legyen szíves visszaküldeni a terméket is: Ruskal-Klemm Csilla. 1142 Budapest, Gyetva utca 4. e-mail: csilla@kortalanul.hu.

    Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog.

    Ilyen esetek az alábbiak:

    • Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiai mozgások, ingadozásoktól függ.
    • Kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra, gyorsan romló élelmiszerek esetén.
    • Hang, illetve kép, vagy szoftver esetén, ha a csomagolását felbontotta.

    A vállalkozó a termék visszaérkezését követően a kormányrendelet értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríti a termék vételárát a fogyasztó részére.

    Elállási jog gyakorlásának menete

    Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban, vagy telefonon. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel jelzését, így tudja igazolni a postára adás dátumát. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségéve juttassa vissza a cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat Webáruházunknak nem áll módjában átvenni! Igény szerint cégünkkel szerződésben álló futárszolgálatot értesíthetjük csomagfeladási szándékáról, annak díját a csomag feladásakor a futárnak kell megfizetni.

    Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem

    rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Vásárlót terheli!

    A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt) Webáruházunk a termék visszaérkezését követő harminc napon belül a Vásárló által megadott bankszámla számra visszatéríti a termék vételárát. (egyeztetés alapján postai úton történő visszajuttatás is lehetséges!)

    Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok látják el, ezek listája itt található: http://jarasinfo.gov.hu/

    Online vitarendezési platform

    Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.

    Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.

    A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.

    Az online vitarendezési platform itt érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU

    Megrendelés módosítása, törlése

    Az eladó a rendelés teljesítésének megkezdéséig megadja a lehetőséget a vásárlónak rendelése visszavonására elektronikus úton. A rendelés teljesítésének megkezdésekor a vásárló e-mailben értesítést kap a teljesítés várható időtartamáról, és a teljesítés megkezdésének tényéről, ezután már csak személyesen a “Kapcsolat” menüpont alatt található elérhetőségek valamelyikén keresztül van lehetőség rendelésének visszavonására
    A megrendelés utólagos módosítására csak írásos formában, e-mailben kerülhet sor (csilla@kortalanul.hu).

    Adatkezelési tájékoztató itt érhető el

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás