Sok idős ember fél az eséstől és attól, hogy eltörik valamije, de az igazi mumus a combnyaktörés.

A combnyaktöréstől azért félnek ennyire, mert az 55 év felettiek 23,5%-a nem épül fel belőle. A 75 év felettiek esetében 64%-uk a combnyaktörést követő évben meghal.

bottal járniAz idősek többnyire azt a tanácsot kapják, hogy járjanak bottal vagy kerekes járókerettel, az otthonukat rendezzék át úgy, hogy a megbotlás lehetőségét a minimumra csökkentsék. A combnyaktörés azonban nem feltétlenül az egyensúly elvesztése és az ebből következő esés következménye. Sok esetben a combnyak egyszerűen eltörik és ezért történik az esés. A csontok annyira porózussá válnak, hogy egy kisebb nyomásra is eltörhetnek. Egy nyomás, egy rázkódás hatására is eltörhet a combnyak és az illető ezért esik el. A combnyakra akkor is nagy nyomás nehezedik, amikor csak állunk, így az elgyengült csontozat csak a test súlyától is eltörhet.

Sokszor az eséstől való félelem miatt nem lépcsőznek, nem járnak egyenetlen talajon, nem mennek sietősen, sőt csak keveset mennek és pont így növelik a törés valószínűségét. A csontok olyanok, mint az izmok, a mozgás erősíti őket. Amennyiben nem dolgoztatjuk őket, csak a kanapén ülünk a TV előtt, autóval megyünk mindenhova és nem járunk csak nagyon keveset, akkor elgyengülnek.

Mit tehetünk a csontritkulás megelőzéséért?

  • Szedjünk C vitamint 2 * 500 mg-ot. A C vitamin elősegíti a kollagén szintézist.
  • Lássuk el a szervezetünket ásványi anyagokkal (magnézium, kalcium, kálium) egy zöldségben és gyümölcsben gazdag étrenddel.
  • Szedjünk D3 vitamint, amely segíti az étkezéssel bejuttatott kalcium felszívódását.
  • Szedjünk K2 vitamint, amely megakadályozza, hogy a kalcium lerakódjon az erekben és eljuttatja azt a csontokhoz.
  • Dolgoztassuk a csontjainkat! A legjobban a súlyzós gyakorlatok azok, amelyek építik a csontokat.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás